Adél & Lulu oldala!=^.^=

Idézetek stb. Ami egy csajszinak kell!100%-osan csajoknak! A fiúknak javaslom a piros X-et!!Na jó ha a csajodnak nézegetsz maradhatsz! Az oldi mindig frissül.By:Adél & Lulu♥♥♥

(Ezek a történetek nem velem történtek.)

 

Próbababa.

 

Egyszer suli után vásárolgatni mentem.-illetve nem volt pénzem,hogy meg is vegyem a ruhákat,amik megtetszettek,de legalább megnéztem,mi áll jól.Az egyik igazán csinos ruhát még csak-csak megamra erőltettem valahogy (elég szűk,őrülten szexi darab volt!),behúztam a cipzár(közben persze nem mertem levegőt venni!),majd elégedetten állapítottam meg,hogy nagyon jól nézek ki ebben a cuccban.De amikor le akartam venni a ruhát,a cipzár nem akart szétnyílni.Feszegetni nem akartam,mert féltem,hogy tönkreteszem a 20.000 forintos rucit-kifizetni pedig nem tudtam volna.Szólnom kellett az egyik eladónak,hogy segítsen.De egyedül ő sem ment semmire,ezért ő szólt még egy kolléganőjének.Így ketten próbáltak kihámozni a ruhából.Borzasztóan kellemetlen volt az egész!

 

Hol a cipőm?

 

Néhány évvel ezelőtt vendégségben voltam. Szeretem levenni a cipőmet, ezért amikor leültünk ebédelni, az asztal alatt kibújtam belőle. Ebéd után átmentünk a nappaliba beszélgetni, én a cipőimet az asztal alatt felejtettem. Estefelé indultam volna haza, de a cipőim sehol. Rövid keresgélés után a házigazdák kutyájának a kosarában leltünk rá azokra a foszlányokra amit a kutya meghagyott belőle. A kutyus sajnos már nem él, de azóta is, ha átmegyek hozzájuk, mindig előjön ez a történet.

 

Megmarkolom a kilincset.

 

Én egyszer még suliban jöttem ki a teremből és közben a barátnőmmel beszélgettem, de annyira, hogy hátra sem néztem, mikor csuktam be az ajtót. A kezemmel nyúlkáltam a kilincs után, s eközben egy nagyon magas fiú osztálytársam jött ki utánam, és persze én a kilincs helyett valami másba kapaszkodtam bele. Megfordultam, és a vörös szín ezernyi árnyalata futott át az arcomon. Ő meg csak ennyit mondott:- A többit személyesen.

 

Szembe galamb.

 

Mentem a tesómért a suliba, és a lépcsőnél vártam. Mögöttem ott ült egy nő, de én ezt nem tudtam. Finganom kellett, és pont a nő arcába eresztettem el a galambot. Hátrapillantottam, megláttam, és gyorsan elhúztam a csíkot. Mikor mégegyszer visszanéztem, láttam, hogy szegény nagyon legyezi az arcát.

 

Őszinte MMS.

 

A csajokkal épp nagyban buliztunk, amikor megszólalt a telefonom. Ismeretlen számról SMS jött. Na, vajon mi lehet ez? Elolvastam: "Szia Tm! Most tudnám küldeni a képet, amit már annyiszor kértél, de nem mertem elküldeni. K-nak lécci ne mutasd meg! Szerinted a koromhoz képest átlagos a méretem? Megígérted, hogy senkinek sem mutatod meg, így legyen! T." Na, csak ez kellett, elkezdtünk féktelenül röhögni. Pár perccel később jött még egy SMS: "Gáz, téves." Szóval rájött, hogy téves számra írta az SMS-t. Csalódottan tértünk vissza bulizni, de egy óra múlva újabb SMS érkezett, jobban mondva MMS, mégpedig ugyanarról az ismeretlen számról. Hát ez nem lehet igaz, biztos csak csesztet. Gyorsan megnéztük, hogy mi áll ebben az MMS-ben, és nem akartunk hinni a szemünknek... Igen, pontosan, T. ama bizonyos testrésze éppen meredt az ég felé. Hát, Tm megígérte hogy senkinek sem mutatja meg. Csak hát ez ránk ugye nem vonatkozott...

 

Amerikai pite-magyar szalonna.

 

Valamikor a haverjaimmal megnéztük az Amerikai pite című filmet. Magunkra ismertünk, akkoriban még mi is csóri szűz srácok voltunk. A kicsit falusi haverom, Janika úgy döntött, hogy kipróbálja a pitét, de mivel az egy amerikai sütemény, úgy gondolta majd pótolja bármivel, amit éppen süt az öreganyja.
Hát hazament, de a mami sajnos épp nem sütött semmit, viszont ott volt az asztalon egy jó oldal szalonna. Ez a dromedár meg úgy volt vele, hogy ha pite nincs, magyar parasztgyereknek jó lesz a szalonna is... Vágott hát rajta egy megfelelő méretű lyukat, és indulhatott az eksön. Csak azzal nem számolt szerencsétlen, hogy a magyar ételek jellegzetessége az erős fűszerezés, többek között a erőspaprika. Így aztán jókora derültséget okozott a szomszédság körében, ahogy ordítva rohangál körbe körbe az udvaron, felül pólóban, alul semmi-ben, és hangosan ordít, hogy: - A tököm, a tököm, szétcsípi a tököm ez a kurva paprika!!!

 

Szülinapi meglepetés.

 

Van egy haverom, a Gézuka, akinek hatalmas a micsodája. Mivel az ilyesmi nem marad titokban, ezért egy lány sem mert vele intim kapcsolatba kerülni. Dehát Gézuka már nagyon szeretett volna "írni a cerkájával", így elhatározta, hogy összegyűjtögetett zsebpénzén befizet egy örömlányra. A szülinapi partijára időzítette a dolgot, a tizennyolcadikra. Nagy bulit rendezett, és egy ilyen callgirl-szolgálattól rendelt egy lányt oda magának. Persze senkinek sem szólt egy szót sem. Mivel nem tudtunk róla, így a haveri kör közös ajándéka az volt, hogy befizettünk neki egy örömlányra. De ez még semmi! Gézuka szülei eléggé felvilágosult emberek voltak, és hallották a mendemondákat a kisfiúkról, hogy senki sem akar vele... Így aztán a ők is ugyanazt a meglepetést eszelték ki, mint mi, annyi különbséggel, hogy a mutterja tortát is sütött. A nagy napon este teljes létszámban ülünk a nappaliban. Csöngetnek. Na vajon ki lehet az? Gézuka nyitja az ajtót, hát ott áll egy nagycsöcsű vörös. Kérdezi Gézu: - Te vagy a Helga? - Nem, én a Móni vagyok, engem rendeltek ide. - De én a Helgát kértem, direkt mondtam hogy szőke legyen. Ebben a pillanatban megszólalt egy hang a háta mögül, egy jó negyvenes, erősen kifestett nő állt ott. - Ide köllött a kurva? - kérdezi. Gézukának már dülledt a szeme, mert ez a nő még kevésbé hasonlított álmai asszonyára, meg még sültparaszt is volt. - Te meg mit rontod itt az üzletemet, te vén majom? - mondja neki a másik. - Mit montál? És elkezdtek verekedni. Először döbbenten néztük, aztán mindenki elkezdett ujjongani, és drukkolni az egyik vagy másik nőnek, akik már egymás haját tépték. Ment egy ideje a móka, mikor befutott a Helga. Akkor az öregebbik kurva ránéz a Helgára: - Háde nebassz, ez a Szabó Bözsi lánya! Hát te meg micsinász itten? Ha én eztet emlondom az anyádnak! Na, akkor már hárman verekedtek. Egy idő után kijött a rendőr, meg a mentő, nagy balhé lett, jól szórakoztunk. Gézuka viszont szűz maradt.

 

 

 

 

 

Benedek már nagy fiú

 

Keresztfiam három éves. Most nyáron lett szobatiszta. Én vigyáztam rá egy délután, mikor a szülei elmentek nagybevásárlásra, ahova nem akarták feleslegesen elcipelni. Anyuka mondta, hogy Benike szól ha kell, de már tud egyedül pisilni. Hát egy óra elteltével valóban be is következett a történet: – Pisi-pisi, dolsan-dolsan siessünk! – Odaáll a WC elé, tűrögeti a naciját, de nem megy. Látom, így odamegyek, lehúzom a nacit és a gatyát, erre megszólal: – Fogd meg! – Ledermedtem... Hogy mi??? Hogy én??? Hogy mit??? Hogy a kukacát??? De hát az anyja azt mondta, megy ez neki... Halál ciki volt, de nem tudtam, hogy hogy fogjam meg, vagy merről... (Mert a hát a vőlegényemnek nem igen a pisilésnél van szüksége arra, hogy megfogjam.) Mondtam neki, hogy: – Hát Benő, ahogy szoktad, úgy fogd meg szépen! – Erre ő: – Hát én meg nem fogom! – Nagy levegőt vettem, megfogtam azt az apró kis mütyűrt, és végre pisilt. Ez az eset óta rajtam röhög a család. És Benedek már nagy fiú, teljesen egyedül pisil...

 

 

 

Cset

 

Egyik nap a telefonomon cseteltem a legjobb barátnőmmel - lány vagyok. Letettem a telefont, és elmentem egy pillanatra. Mikor visszaértem, látom, hogy a barátnőm sérteget... nem tudom hogy történt... aztán kibékültünk. Nemsokára megint elmentem egy pillanatra, mikor visszajöttem, láttam, hogy a barátnőm elkezdi, hogy miért járok a pasijával. A barátnőmmel úgy összevesztem hogy miért írogat ilyeneket, letettem a telefonom és nem szóltam hozzá... Most már tényleg elegem volt, így nem mentem messzi a telefontól... Egyszer csak megláttam, hogy a tesóm pasija írogat a telefonomon. Amit írtam mindenkinek elküldte SMS-ben... Akkora szégyenbe estem hogy, a suliban senkihez se szóltam hozzá és mindenki kinevetett.

 

 

 

 

 

Az egész falu tudja, hogy nem vagyunk szüzek

 

Szexeltünk a barátommal. Este volt, és mindenki otthon volt. Anya úgy tudta, hogy Xy lent alszik a matracon az ágyam mellett. Hát nem így volt, hisz már nagyban toltuk a játékot. Épp orálisan kényeztettem a barátomat, amikor a kistesóm berontott, hogy szellemek vannak a szobájában. Na mi mondtuk neki, hogy ha anyuéknak nem szól, elijesztjük a szellemeket. Így is tettünk a pasimmal, visszamentünk az ágyba. Nagyokat nyögtem, erre a tesóm azt hitte, a szellemek visszajöttek, azaz hogy nem ijesztettük el őket rendesen! :$ Beárult minket anyunak, akitől nagy büntit kaptunk, és elmesélte a legpletykásabb barátnőjének. Az egész falu azon csámcsogott, hogy már nem vagyunk szüzek. A pasim anyukája ezt mondta a pasimnak, és nekem: "Fiam apáddal megtanítunk majd titeket halkan szexelni! Egyébként gratulálok!" És egy szexújságot adott nekünk.

 

Ez csak a te betéted lehet, kislányom!

A barátom a nagyanyjával él, mert a szülei külföldre költöztek. Először aludtam ott náluk.  Nem feküdtem le a barátommal, mert még korainak éreztem a dolgot, plusz éppen megjött. Szóval csak simiztük egymást, rajtam volt a bugyi. Elmentem mosdani, és nem volt a fürdőben kuka, ahová a betétet dobtam volna, ezért a vécébe hajítottam a cuccot. Másnap Tomi nagyanyja ott ordított, hogy eldugult a toalett, hívni kell a házmestert... átjött az ötvenes pali, kiszivattyúzta a vécét, és húsz percen belül ott állt az én véres betétemmel a kezemben... Le se tudtam tagadni, hogy én voltam, hiszen Tomi fiú, a nagyanyja meg már elmúlt hetven is...

 

 

ENNYIT HOZTAM!NE LOPD!



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 7
Tegnapi: 9
Heti: 7
Havi: 35
Össz.: 52 830

Látogatottság növelés
Oldal: Ciki sztorik >.<
Adél & Lulu oldala!=^.^= - © 2008 - 2024 - love-girl.hupont.hu

A HuPont.hu segítségével egyszerű a honlap készítés! Programozói tudás nélkül is: Honlap készítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »